Az AI az új kolléga – 2. rész: IT-üzemeltetés

Gyorsabb hibaelhárítás, kevesebb leállás, újrahasznosítható tudás: így segíti az AI az IT-üzemeltetési csapatok mindennapi munkáját.

Új blogsorozatunkban azt járjuk körül, hogyan válik teljes értékű csapattaggá a mesterséges intelligencia a vállalati működés különböző területein. Az első részben a szolgáltatásmenedzsmentben betöltött szerepét mutattuk be, most pedig az IT-üzemeltetésben nyújtott támogatását járjuk körül, amikor az AI már nemcsak reagál, hanem előre is gondolkodik.

Az IT-üzemeltetés egyik legnagyobb kihívása, hogy folyamatos figyelmet és készenlétet igényel. Rengeteg rendszer, alkalmazás és infrastruktúra működik egyszerre, gyakran összetett környezetben. Egyetlen váratlan esemény vagy hiba olyan láncreakciót indíthat el, amely akár folyamatokat is leállíthat, ezáltal közvetlen hatással van az üzletmenetre. Ilyen helyzetben minden perc számít, ezért kulcsfontosságú, hogy az üzemeltetési csapatok minél hamarabb felismerjék a problémákat és lehetőség szerint még azelőtt beavatkozzanak, hogy a felhasználók bármit észrevennének a hibából. Itt lép be az AI mint megbízható segítőtárs.

Incidensből megoldás, percek alatt

Az OpenText AI Operations Management Aviator lehetővé teszi az üzemeltetési csapatok számára, hogy gyorsabban és hatékonyabban tudjanak reagálni a rendszerekben zajló incidensekre. Amikor felmerül egy váratlan hiba vagy rendellenesség, a szakemberek az adott esemény kontextusában hívhatják segítségül az AI-t. Nem kell külön felületek és naplók között keresgélniük, hogy kiderítsék a probléma eredetét, az AI azonnali támogatást ad ehhez.

Az eszköz segít gyorsan azonosítani, mi történt, és milyen lépések vezethetnek a megoldáshoz. A szakember kérdéseket tehet fel a rendszernek természetes nyelven, az AI pedig összegzi a releváns információkat, kiemeli a fontos részleteket, és célzott válaszokat ad. Ez jelentős mértékben csökkenti az elemzésre fordított időt és az állásidőt.

Tudásrendszerezés és -megőrzés hosszú távon

Az Aviator egyik legnagyobb előnye, hogy nemcsak válaszol, hanem rendszerez is. Ha a szakember hasznosnak találja az incidens kezelése során folytatott párbeszédet, utasítást adhat arra, hogy a rendszer összefoglalja azt, és átlátható, követhető formában rögzítse az adott problémára adott megoldást. Az AI képes a javasolt lépéseket strukturált útmutatóvá alakítani, amely segíti a gyors helyreállítást.

A folyamat itt nem ér véget. A rendszer beépíti a bevált válaszokat a szervezet tudásbázisába, így a szakemberek gyorsabban kezelhetik azokat az újból felmerülő hibákat, amelyeket korábban valamelyik kollégájuk már megoldott. Az AI így nemcsak egy adott hibát segít elhárítani, de a csapat kollektív tudásának bővítéséhez is hozzájárul. A problémamegoldás dokumentált, visszakereshető és újrahasznosítható. Az eszköz ebben az értelemben úgy működik, mint egy bölcs és tapasztalt csapattag, „aki” számos különféle problémával találkozott már a vállalatnál, és azonnal el is tudja mondani, mi a bevált megoldás.

Ez a támogatás kézzelfogható eredményekkel jár. Az OpenText ügyfeleinek tapasztalatai szerint a szakemberek akár 35 százalékkal rövidebb idő alatt tudják helyreállítani a hibákat, és 40 százalékkal kevesebb problémát kell továbbítani más csapatoknak vagy magasabb szintű szakértőknek. Az üzemeltetési folyamatok is átláthatóbbá és egységesebbé válnak, és csökken az állásidő, illetve az azzal járó üzleti kockázat.

A stabil működés alapja

Mindez az OpenText AI Operations Management platformra épül, amely folyamatosan gyűjti és elemzi az IT-környezet eseményeit és a teljesítményéhez kapcsolódó adatokat. A platform biztosítja azt az átfogó rálátást és adatbázist, amelyre az Aviator generatív AI-képességei támaszkodhatnak. Így a döntéstámogatás nem elszigetelten, hanem a teljes üzemeltetési környezet kontextusában történik.

A következő részben azt vizsgáljuk meg, hogyan támogatja az AI az IT-biztonsági szakértők munkáját a kiberfenyegetések felismerésében és kezelésében.

További információ:
Magyar nyelvű termékinformáció
Magyarországi disztribúció: Ingram Micro

0

Okos üzemeltetés: AI és GenAI az IT-rendszerek hibátlan működéséért

Ma már nem elég, hogy az IT-üzemeltetés csupán reagáljon a problémákra. Az a cél, hogy környezettől függetlenül előre jelezzék és megelőzzék a hibákat, beleértve az adatközpontokat és a felhős rendszereket is. Az OpenText AI Operations Management pontosan ebben segít a szakembereknek a mesterséges intelligenciára épülő képességekkel.

A digitális átalakulás felgyorsulásának köszönhetően a vállalatok napjainkban rendkívül komplex, vegyes rendszereket működtetnek: egyszerre használnak saját adatközpontokat, felhőkörnyezeteket és konténeres alkalmazásokat. Ezek egységes kezelése manuálisan már lehetetlen, az IT-üzemeltetési csapatoknak ezért olyan okos eszközökre van szükségük, amelyek minden fronton segítenek fenntartani a rendszerek működését és teljesítményét. Ehhez az AI nyújt támogatást olyan fejlett AIOps (Artificial Intelligence for IT Operations) megoldásokon keresztül, mint például az OpenText AI Operations Management (korábban: Operations Bridge).

“Okos üzemeltetés: AI és GenAI az IT-rendszerek hibátlan működéséért” bővebben
0

OpenText Cloud Editions 25.1: kibervédelem, IT-üzemeltetés és DevOps új megközelítésben

Már elérhetők az új szoftverek, amelyek továbbfejlesztik a személyazonosság- és hozzáféréskezelést, felgyorsítják a hibák elhárítását és egyszerűbbé teszik a tesztelést.

A vállalatok folyamatosan új kihívásokkal szembesülnek, ha az IT-rendszereik hatékonyságáról van szó. Emellett egyre kifinomultabb kibertámadások fenyegetik komplex infrastruktúráikat, miközben a szoftverfejlesztő csapatokra is egyre nagyobb nyomás nehezedik. Az OpenText ezért folyamatosan továbbfejleszti Cloud Editions (CE) megoldásait, hogy a legmodernebb válaszokat kínálja a legújabb kihívásokra. Mutatjuk, mit nyújt a CE 25.1 kiadás a kibervédelem, az IT-üzemeltetés és a DevOps terén!

Továbbfejlesztett személyazonosság- és hozzáféréskezelés

Az OpenText Cybersecurity Cloud segítségével a vállalatok hasznos információkhoz juthatnak, amelyeknek köszönhetően azonnal észlelhetik és elháríthatják a kibertérben jelentkező fenyegetéseket. Ezáltal egyszerűbben teljesíthetik a megfelelőségi követelményeket, és átfogó védelmet biztosíthatnak az adatok, a személyazonosságok és az alkalmazások számára a teljes infrastruktúrában.

“OpenText Cloud Editions 25.1: kibervédelem, IT-üzemeltetés és DevOps új megközelítésben” bővebben
0

Még hatékonyabb lett a szoftverfejlesztés, a kiberbiztonság és a felhőfelügyelet

Automatizált szoftvertesztelés, átfogó biztonság és szigorúan ellenőrzött felhők – íme, az OpenText World újdonságai!

Rendkívül gyors ütemben zajlik a technológia fejlődése, és hónapról hónapra jelennek meg olyan új funkciók, amelyek hatékonyabbá és egyszerűbbé teszik a munkát különböző iparágakban. Jól illusztrálják ezt az OpenText legújabb fejlesztései, amelyeket nemrégiben mutattak be Las Vegasban az OpenText World konferencián. Az új megoldások hasznos újdonságokat hoznak a szoftverfejlesztés, a kiberbiztonság és az IT-üzemeltetés terén, hatékonyan támogatva a munkafolyamatok egyszerűsítését, a teljesítmény javítását és a biztonság növelését.

Gyorstesztek mindenki örömére

Az OpenText™ DevOps Aviator segítségével a vállalatok integrálhatják a mesterséges intelligenciát (MI) a DevOps folyamatokba, így optimalizálva szoftverfejlesztési ciklusaikat. A megoldás legújabb fejlesztései a tesztelés felgyorsítását és egyszerűsítését célozzák. A rendszer generatív MI-re és LLM-re támaszkodva automatizáltan elemzi a programok működéséről készült videófelvételeket, és a videókban szereplő információk alapján automatikusan létrehozza a hibák megkereséséhez szükséges teszteket. Több órányi videófelvételből is percek alatt generál jól használható teszteket, ezzel pedig jelentős mennyiségű időt spórol meg a fejlesztők, a tesztelők és a mérnökök számára a manuális tesztek kiváltásával.

“Még hatékonyabb lett a szoftverfejlesztés, a kiberbiztonság és a felhőfelügyelet” bővebben
0

A miénk a legjobb IT-platform

Három elemző cég is a vezetők közé sorolta IT-platformunkat, amely most még jobb funkcionalitást kínál új név alatt.

A piacon rengeteg különféle IT-platform található, ezért a vállalatoknak mindenképpen érdemes alaposan megfontolniuk a választást, hogy a megoldással támogatni tudják rövid és hosszú távú céljaikat, a napi munkát és a digitális átalakulást egyaránt.

Ilyenkor jó segítséget nyújthatnak a piaci elemzők meglátásai, hiszen ők objektíven vizsgálják a termékeket, és sok esetben számos ügyféllel készítenek részletekbe menő interjúkat, hogy pontos képet kapjanak az igényekről és arról, hogyan szolgálják ki azokat az egyes gyártók megoldásai. Ezért is nagy büszkeségünk, hogy IT-platformunk három különböző elemző értékelése szerint is az élmezőnybe tartozik.

“A miénk a legjobb IT-platform” bővebben
0