Az AI az új kolléga – 2. rész: IT-üzemeltetés

Gyorsabb hibaelhárítás, kevesebb leállás, újrahasznosítható tudás: így segíti az AI az IT-üzemeltetési csapatok mindennapi munkáját.

Új blogsorozatunkban azt járjuk körül, hogyan válik teljes értékű csapattaggá a mesterséges intelligencia a vállalati működés különböző területein. Az első részben a szolgáltatásmenedzsmentben betöltött szerepét mutattuk be, most pedig az IT-üzemeltetésben nyújtott támogatását járjuk körül, amikor az AI már nemcsak reagál, hanem előre is gondolkodik.

Az IT-üzemeltetés egyik legnagyobb kihívása, hogy folyamatos figyelmet és készenlétet igényel. Rengeteg rendszer, alkalmazás és infrastruktúra működik egyszerre, gyakran összetett környezetben. Egyetlen váratlan esemény vagy hiba olyan láncreakciót indíthat el, amely akár folyamatokat is leállíthat, ezáltal közvetlen hatással van az üzletmenetre. Ilyen helyzetben minden perc számít, ezért kulcsfontosságú, hogy az üzemeltetési csapatok minél hamarabb felismerjék a problémákat és lehetőség szerint még azelőtt beavatkozzanak, hogy a felhasználók bármit észrevennének a hibából. Itt lép be az AI mint megbízható segítőtárs.

Incidensből megoldás, percek alatt

Az OpenText AI Operations Management Aviator lehetővé teszi az üzemeltetési csapatok számára, hogy gyorsabban és hatékonyabban tudjanak reagálni a rendszerekben zajló incidensekre. Amikor felmerül egy váratlan hiba vagy rendellenesség, a szakemberek az adott esemény kontextusában hívhatják segítségül az AI-t. Nem kell külön felületek és naplók között keresgélniük, hogy kiderítsék a probléma eredetét, az AI azonnali támogatást ad ehhez.

Az eszköz segít gyorsan azonosítani, mi történt, és milyen lépések vezethetnek a megoldáshoz. A szakember kérdéseket tehet fel a rendszernek természetes nyelven, az AI pedig összegzi a releváns információkat, kiemeli a fontos részleteket, és célzott válaszokat ad. Ez jelentős mértékben csökkenti az elemzésre fordított időt és az állásidőt.

Tudásrendszerezés és -megőrzés hosszú távon

Az Aviator egyik legnagyobb előnye, hogy nemcsak válaszol, hanem rendszerez is. Ha a szakember hasznosnak találja az incidens kezelése során folytatott párbeszédet, utasítást adhat arra, hogy a rendszer összefoglalja azt, és átlátható, követhető formában rögzítse az adott problémára adott megoldást. Az AI képes a javasolt lépéseket strukturált útmutatóvá alakítani, amely segíti a gyors helyreállítást.

A folyamat itt nem ér véget. A rendszer beépíti a bevált válaszokat a szervezet tudásbázisába, így a szakemberek gyorsabban kezelhetik azokat az újból felmerülő hibákat, amelyeket korábban valamelyik kollégájuk már megoldott. Az AI így nemcsak egy adott hibát segít elhárítani, de a csapat kollektív tudásának bővítéséhez is hozzájárul. A problémamegoldás dokumentált, visszakereshető és újrahasznosítható. Az eszköz ebben az értelemben úgy működik, mint egy bölcs és tapasztalt csapattag, „aki” számos különféle problémával találkozott már a vállalatnál, és azonnal el is tudja mondani, mi a bevált megoldás.

Ez a támogatás kézzelfogható eredményekkel jár. Az OpenText ügyfeleinek tapasztalatai szerint a szakemberek akár 35 százalékkal rövidebb idő alatt tudják helyreállítani a hibákat, és 40 százalékkal kevesebb problémát kell továbbítani más csapatoknak vagy magasabb szintű szakértőknek. Az üzemeltetési folyamatok is átláthatóbbá és egységesebbé válnak, és csökken az állásidő, illetve az azzal járó üzleti kockázat.

A stabil működés alapja

Mindez az OpenText AI Operations Management platformra épül, amely folyamatosan gyűjti és elemzi az IT-környezet eseményeit és a teljesítményéhez kapcsolódó adatokat. A platform biztosítja azt az átfogó rálátást és adatbázist, amelyre az Aviator generatív AI-képességei támaszkodhatnak. Így a döntéstámogatás nem elszigetelten, hanem a teljes üzemeltetési környezet kontextusában történik.

A következő részben azt vizsgáljuk meg, hogyan támogatja az AI az IT-biztonsági szakértők munkáját a kiberfenyegetések felismerésében és kezelésében.

További információ:
Magyar nyelvű termékinformáció
Magyarországi disztribúció: Ingram Micro

0

Így érdemes AI-alapú kiberbiztonsági eszközöket választani

Kíváncsi, mire érdemes figyelni AI-alapú kiberbiztonsági eszközök kiválasztásakor? Az OpenText szakértői hasznos gyakorlati szempontokkal segítenek meghozni a legjobb döntést.

Az AI ma már kulcsszerepet tölt be a kiberbiztonságban, óriási segítséget nyújtva a szervezeteknek abban, hogy gyorsabban azonosítsák és elhárítsák a fenyegetéseket. Számos szoftvergyártó kínálatában megtalálhatók tehát olyan különféle védelmi eszközök, amelyek kiemelt funkciói között az AI-alapú képességek szerepelnek az első helyen. De vajon hogyan tudja kiválasztani egy döntéshozó, melyek felelnek meg ezek közül a leginkább a vállalata igényeinek? Íme, néhány fontos szempont!

Mérjük fel a szervezet igényeit

Mielőtt bármilyen eszköz mellett döntenénk, tisztában kell lennünk saját kockázatainkkal. Milyen típusú fenyegetések érik leggyakrabban a céget? Az iparágunkban milyen típusú támadások és egyéb sajátosságok jellemzőek?

“Így érdemes AI-alapú kiberbiztonsági eszközöket választani” bővebben
0

Jobban kezelhető kockázatok, gyorsabb hibaelhárítás – itt az OpenText CE 25.2

Az OpenText CE 25.2 legújabb fejlesztései támogatják a vállalatokat a hatékonyabb üzemeltetésben, a biztonság megerősítésében és a fejlesztések felgyorsításában.

Az OpenText negyedévente jelentkezik a Cloud Editions (CE) legújabb verziójával, amely minden alkalommal új funkciókkal és fejlesztésekkel bővíti a vállalati IT-rendszerek képességeit. A 2025 tavasza óta elérhető CE 25.2 kiadás sem kivétel ez alól: a frissítések ezúttal is a vállalatok üzleti és versenyképesség szempontjából meghatározó kulcsterületeit érintik.

Lássuk, melyek a legfontosabb újdonságok a magyar piacon leginkább releváns tevékenységi körökben, beleértve az üzemeltetést, az alkalmazásfejlesztést és a kiberbiztonságot!

“Jobban kezelhető kockázatok, gyorsabb hibaelhárítás – itt az OpenText CE 25.2” bővebben
0

Most még könnyebb megtalálni a legjobb DevOps-eszközöket!

Az OpenText egyszerűsítette DevOps Cloud eszközeinek elnevezését, hogy az új nevek pontosan tükrözzék az egyes termékek funkcióit, legyen szó szoftverfejlesztésről, tesztelésről vagy projektmenedzsmentről.

Egyes iparági pletykák úgy tartják, hogy Hófehérke azért jött ki olyan jól a hét törpével az első perctől kezdve, mert már a nevekből egyértelmű volt, kitől mit lehet várni: Tudortól bölcsességet, Vidortól mókázást, Morgótól zsémbelést, Hapcitól tüsszentéseket, és így tovább.

Ha ilyen szempontból nézzük, mostantól az ügyfeleink is egy tündérmesében érezhetik magukat. Az OpenText ugyanis egyszerűsítette a DevOps Cloud eszközök neveit, hogy azok egyértelműen és közérthetően tükrözzék, mit tud a termék. Így mindenki még könnyebben megtalálja azt, amire épp szüksége van. Ez már csak azért is előnyös, mert rengeteg hasznos megoldást tartalmaz a kínálat. Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen néven érhetők el az új szoftverek, és mire tudja őket használni.

“Most még könnyebb megtalálni a legjobb DevOps-eszközöket!” bővebben
0

Még hatékonyabb lett a szoftverfejlesztés, a kiberbiztonság és a felhőfelügyelet

Automatizált szoftvertesztelés, átfogó biztonság és szigorúan ellenőrzött felhők – íme, az OpenText World újdonságai!

Rendkívül gyors ütemben zajlik a technológia fejlődése, és hónapról hónapra jelennek meg olyan új funkciók, amelyek hatékonyabbá és egyszerűbbé teszik a munkát különböző iparágakban. Jól illusztrálják ezt az OpenText legújabb fejlesztései, amelyeket nemrégiben mutattak be Las Vegasban az OpenText World konferencián. Az új megoldások hasznos újdonságokat hoznak a szoftverfejlesztés, a kiberbiztonság és az IT-üzemeltetés terén, hatékonyan támogatva a munkafolyamatok egyszerűsítését, a teljesítmény javítását és a biztonság növelését.

Gyorstesztek mindenki örömére

Az OpenText™ DevOps Aviator segítségével a vállalatok integrálhatják a mesterséges intelligenciát (MI) a DevOps folyamatokba, így optimalizálva szoftverfejlesztési ciklusaikat. A megoldás legújabb fejlesztései a tesztelés felgyorsítását és egyszerűsítését célozzák. A rendszer generatív MI-re és LLM-re támaszkodva automatizáltan elemzi a programok működéséről készült videófelvételeket, és a videókban szereplő információk alapján automatikusan létrehozza a hibák megkereséséhez szükséges teszteket. Több órányi videófelvételből is percek alatt generál jól használható teszteket, ezzel pedig jelentős mennyiségű időt spórol meg a fejlesztők, a tesztelők és a mérnökök számára a manuális tesztek kiváltásával.

“Még hatékonyabb lett a szoftverfejlesztés, a kiberbiztonság és a felhőfelügyelet” bővebben
0

ArcSight cyDNA: forgalomanalitikával a fenyegetések elhárításáért

Az új eszköz az internetes forgalom elemzésével támogatja a szervezeteket az ellenük irányuló támadások észlelésében és megelőzésében.

A nagyvállalatokat célzó kiberbűnözők rendkívül kifinomult módszereket alkalmaznak. Jól tudják, hogyan álcázzák magukat a digitális térben, és hogyan rejtsék el tevékenységeiket a komplex hálózatokban. A hagyományos biztonsági intézkedések gyakran nem elegendők az ilyen taktikák kivédésére, mivel azok csak a belső hálózatra és a vállalat körüli térre fókuszálnak, amire a „NearSpace monitoring” kifejezést alkalmazzák a szaknyelvben. Ezzel pedig jelentős réseket hagynak a pajzsukon, mivel nem képesek messzebbre tekinteni. Ha nincsenek releváns és jól használható információik a fenyegetésekről és az azokra utaló jelekről, akkor a szakemberek nagyon nehezen tudják megvédeni a kritikus fontosságú eszközöket, szinte csak találgatni tudnak.

Közel vagy távol?

Bár rendkívül hasznosak, napjainkban önmagukban mégsem elegendők a hagyományos NearSpace modellek, amelyek közé sorolhatók a SIEM (biztonsági információ- és eseménykezelés), az MDR (menedzselt észlelés és reagálás) és XDR (menedzselt kiterjesztett észlelés és reagálás) megoldások. Ezek az eszközök jó áttekintést nyújtanak arról, mi történHET a vállalattal a kibertérben az aktuálisan rendelkezésre álló információk alapján.

“ArcSight cyDNA: forgalomanalitikával a fenyegetések elhárításáért” bővebben
0

Hasznos újdonságok az OpenText legfrissebb MI-rendszerében

Az új mesterséges intelligencia olyan feladatokat is megcsinál a szakemberek helyett, mint az IT-támogatási kérések teljesítése, a kiberfenyegetések gyors azonosítása vagy a szoftverek minőségének ellenőrzése.

Szinte minden iparágban erős igény mutatkozik a mesterséges intelligencián alapuló megoldások iránt. A Gartner előrejelzése szerint jövőre már a nagyvállalatok 30 százaléka támaszkodik majd MI által generált, személyre szabott tartalmakra. Ez exponenciális ugrásnak számít 2022-höz képest, amikor az arányuk mindössze 2 százalék volt. A Gartner egy másik jóslata szerint pedig 2026-ra a generatív MI a rutinfeladatok 20 százalékát automatizálja több különböző iparágban.

A Micro Focust felvásárló OpenText készen áll arra, hogy támogassa ezt az átalakulást. Ezt mutatják a legfrissebb Cloud Editions csomagban található legújabb fejlesztések is. Az új megoldások lehetővé teszik a szervezetek számára, hogy számos különféle felhasználási esetben kihasználják az MI előnyeit, és közben a vállalati információk is biztonságban legyenek. Az OpenText megoldásai privát MI-n és nagy nyelvi modellen alapulnak, ezért a cégeknek nem kell betáplálniuk az érzékeny vállalati adataikat valamilyen külső megoldásba ahhoz, hogy kezeljék és feldolgozzák azokat, illetve tudásbázisokat hozzanak létre belőlük.

A csomagból három fejlesztés különösen érdekes lehet a hazai ügyfelek számára.

“Hasznos újdonságok az OpenText legfrissebb MI-rendszerében” bővebben
0

Generatív MI turbózza a szolgáltatásmenedzsmentet

A mesterséges intelligencia hasznos segítséget nyújt az ITSM számos területén a support ügyintézők támogatásától kezdve a vállalati dokumentumok tartalmának összefoglalásán át az igénylési folyamatok automatizálásáig.

Napjainkban minden vállalat aktívan vizsgálja, hogyan használhatná fel a legjobban az üzleti céljai támogatására a generatív mesterséges intelligenciát (MI) és a nagy nyelvi modelleket (Large Language Model – LLM), vagyis az olyan, mesterséges intelligencián alapuló rendszereket, amelyek rendkívül nagy adathalmazokon tanulnak és képesek nyelvi feladatokat végrehajtani, például szöveget értelmezni, fordítani, valamint generálni.

Ez központi téma az OpenText vállalatnál is, amely nemrég vásárolta fel a Micro Focust. Az új fejlesztések minden területen ígéretesek, hamarosan pedig élesben is találkozhatnak velük az ügyfelek. Ezúttal az ITSM (IT-szolgáltatásmenedzsment) területéről hoztunk néhány olyan példát, amely jól szemlélteti, hogyan segíti az MI a vállalatokat a mindennapok során abban, hogy minél jobban és hatékonyabban tudják kezelni informatikai szolgáltatásaikat.

“Generatív MI turbózza a szolgáltatásmenedzsmentet” bővebben
0

Tíz éve folyamatosan vezet a Fortify

Az alkalmazásbiztonsági teszteszközök az elmúlt évtizedben minden alkalommal a vezetők között szerepeltek a Gartner Magic Quadrant jelentésében.

A Gartner tíz éve vizsgálja és rangsorolja a piacon lévő alkalmazásbiztonsági teszteszközöket a Magic Quadrant for Application Security Testing (AST) jelentésében. Az elmúlt időszakban jelentősen bővült ezek piaca, ami az elemző meglátása szerint a modern alkalmazásfejlesztési módszerek és a DevOps megközelítés terjedésének, továbbá a felhők felé irányuló erős elmozdulásnak köszönhető. Ebben a változó környezetben a biztonságért és a kockázatok kezeléséért felelős szakembereknek olyan megoldásokra van szükségük, amelyek segítségével automatizálhatják az alkalmazásbiztonsági folyamatokat, és integrálhatják azokat a szoftverfejlesztési ciklusba. Ezáltal rövidebb határidőkkel dolgozhatnak, és az összetettebb alkalmazásokat is egyszerűen tudják tesztelni.

A Gartner adatai alapján a Fortify teszteszközök már tíz éve töretlenül tartják a lépést az igényekkel, ugyanis az összes eddigi elemzésben a vezetők között szerepeltek. Érdekesség, hogy először mint a HPE termékei jelentek meg a rangsorban, majd a Micro Focus felvásárolta a HPE szoftveres portfólióját, így 2018 és 2022 között a Micro Focus számított a vezető gyártónak. Idén pedig az OpenText vette át ezt a szerepet a Micro Focus akvirálásával.

A Fortify eszközök mindentől függetlenül továbbra is az élbolyban szerepelnek, ami mögött természetesen komoly munka áll. A termékcsalád évről évre megújul, hogy a piaccal együtt fejlődjön és eleget tegyek azoknak az igényeknek, amelyeket a Gartner a kritikus képességek közé sorol.

“Tíz éve folyamatosan vezet a Fortify” bővebben
0

Felvillanyozó fejlesztések az autóversenyzésben a Micro Focus támogatásával

A Jaguar továbbra is a Micro Focus támogatásával javítja eredményeit a Formula E versenyben és az energiahatékonyságban.

A Jaguar TCS Racing csapat a harmadik évre is meghosszabbította együttműködését a Micro Focussal. A partnerség elindulásáról mi is beszámoltunk, a lelkesedés és fejlődés pedig azóta is töretlen.

Fej-fej melletti versenyben egy tisztább jövőért

A fenntarthatóság központi szerepet játszik mindkét cég stratégiájában. A Micro Focus vállalta, hogy 2050-re eléri a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást, és ennek érdekében folyamatosan dolgozik azon, hogy hatékonyabbá tegye működését és csökkentse a károsanyag-kibocsátást az irodáiban és adatközpontjaiban. A törekvés részét képezi az is, hogy a saját és lízingelt járműflottájában elektromos autókra áll át a lehető legrövidebb idő alatt.

“Felvillanyozó fejlesztések az autóversenyzésben a Micro Focus támogatásával” bővebben
0